A kórházban..
[] [] [] [] [] [] []
Elütött az autó.. és csak arra emlékszem utoljára, hogy valaki ordítja: "Vigyázz, Rin!"
Eszméletem vesztettem. És a kórházi ágyban ébredtem begipszelt lábbal. Ahogy nagyokat pislogtam észre vettem, hogy YoonGi a mellettem lévő székbe ül és rázza idegességébe a lábát.
- Csak felébredtél.. - szólt hozzám, láttam most már nem ideges annyira.
- Szia. - mosolyogtam rá.
- A szüleid nem tudják, hogy itt vagy, mert elutaztak, de gondolom tudod.
- Igen, tudom. Ne is szóljatok nekik. Csak aggódnának. Egy hónapig haza se jönnek. - magyaráztam kicsit még kábultan.
- Értem, szívem. - húzta magát közelebb a székkel. - Hogy vagy?
- Fáj a lábam. És kicsit szédelgek.
- Nyugi, még csak most ébredtél fel.
- Meddig voltam kiütve?
- Több óráig. De örülök, hogy nem lett nagyobb bajod.
- Awwh. Aranyosak vagytok. - mondta a mellettem lévő ágyon fekvő lány.
- Köszi! - vigyorgott YoonGi megfogva a kezem.
- Sziasztok! - jelent meg az ajtóban Min és Jeong.
- Hello! - köszöntünk vissza.
- Hogy vagy, Rin? - érdeklődött Jeong.
- Hagyjuk.. - fogtam rövidre. - Fáradt vagyok.
- Pihenj! - szólt rám Min.
- Akkor te is kicsit, mert úgy nézel ki, mint egy élőhalott. - szóltam vissza.
- Igen is, anyuci!
- Hali! - bukkant fel Jin és Yeon.
- Ha mindenki összegyűlik itt esküszöm elsírom magam. - jelentetem ki.
- Csá! - érkezett meg NamJoon, Young és HoSeok.
- Mondom, hogy összegyűlünk itt. - röhögtem.
- Elvihetem ezt a széket? - kérdezte meg HoSeok attól a lánytól, akivel beszélgettünk, mielőtt a többiek megérkeztek volna.
- Persze. - mosolygott a lány.
- Na és mizujs? - kérdezte Young.
- Mint látjátok, gipszelt lábam lett.
- Már csak Taeék és JiMinék hiányoznak.
Hamarosan hallottunk valakit ordítozni, hogy "Rin". Tudtuk, hogy Tae lesz az. NamJoon kiment a folyosóra és pont a hiányzok négyesünkkel tért vissza.
- Anyu! - rohant mellém Tae.
- Te hülye majom! - röhögtem.
- Olyan vagy, legalább is szerintem, a csapatnak, mint egy anyuka. - erre csak bólogatott mindenki.
- Igen! - helyeselt mindenki.
- Akkor te az apuci! - lökte meg Hwa YoonGit.
- Aham. - nézett továbbra is engem a kezemet fogva YoonGi.
- Annyira jó, hogy így összegyűltünk, srácok! - szólalt meg Jin.
- Fogadjunk, hogy J.O.D-ról van szó. - röhögött JiMin.
- Igen, arról. Tereljük el Rin gondolatait. - nézett JiMinre Jin.
- Jó, bocsi!
- Köpjed mit szeretnél. És fogjuk komolyra a szót. - próbálta Tae visszafogni magát és komoly lenni, de hirtelen kitört belőle a röhögés és fetrengett a földön. - Bocsi, én nem tudok annyira komoly lenni.
- Halkabban kicsit fiúk, mert a végén elküldenek. - szólt JungGi.
- Nyugi, szerintem már megszokták. - vigyorodott el Min.
- Akkor jó. Jeong mi van? - fordult JungGi Jeong felé.
- Csak agyalok. - válaszolt röviden.
- És olyan cuki ilyenkor. - ölelte át Min Jeongot.
- Te mindig az vagy! - csókolta meg Jeong Mint.
- Köpöd ki! - mutattam feléjük.
- Most ütött az autó, itt fekszel begipszelt lábbal és még most is ugyanolyan vagy, mint mindig. - mondta fülig érő szájjal YoonGi.
- Köszi! - mosolyogtam hunyorogva.
- Most már menni kéne, srácok! - jött be egy ügyeletes nővér.
- Rendben, mindjárt! - válaszolt Hwa.
- Na, sziasztok! Köszönöm, hogy itt voltatok. - serkent ki egy könnyem.
- Nagy ölelés? - szólalt meg Yeon.
- Jó csak vigyázzatok a lábamra!
Eszméletem vesztettem. És a kórházi ágyban ébredtem begipszelt lábbal. Ahogy nagyokat pislogtam észre vettem, hogy YoonGi a mellettem lévő székbe ül és rázza idegességébe a lábát.
- Csak felébredtél.. - szólt hozzám, láttam most már nem ideges annyira.
- Szia. - mosolyogtam rá.
- A szüleid nem tudják, hogy itt vagy, mert elutaztak, de gondolom tudod.
- Igen, tudom. Ne is szóljatok nekik. Csak aggódnának. Egy hónapig haza se jönnek. - magyaráztam kicsit még kábultan.
- Értem, szívem. - húzta magát közelebb a székkel. - Hogy vagy?
- Fáj a lábam. És kicsit szédelgek.
- Nyugi, még csak most ébredtél fel.
- Meddig voltam kiütve?
- Több óráig. De örülök, hogy nem lett nagyobb bajod.
- Awwh. Aranyosak vagytok. - mondta a mellettem lévő ágyon fekvő lány.
- Köszi! - vigyorgott YoonGi megfogva a kezem.
- Sziasztok! - jelent meg az ajtóban Min és Jeong.
- Hello! - köszöntünk vissza.
- Hogy vagy, Rin? - érdeklődött Jeong.
- Hagyjuk.. - fogtam rövidre. - Fáradt vagyok.
- Pihenj! - szólt rám Min.
- Akkor te is kicsit, mert úgy nézel ki, mint egy élőhalott. - szóltam vissza.
- Igen is, anyuci!
- Hali! - bukkant fel Jin és Yeon.
- Ha mindenki összegyűlik itt esküszöm elsírom magam. - jelentetem ki.
- Csá! - érkezett meg NamJoon, Young és HoSeok.
- Mondom, hogy összegyűlünk itt. - röhögtem.
- Elvihetem ezt a széket? - kérdezte meg HoSeok attól a lánytól, akivel beszélgettünk, mielőtt a többiek megérkeztek volna.
- Persze. - mosolygott a lány.
- Na és mizujs? - kérdezte Young.
- Mint látjátok, gipszelt lábam lett.
- Már csak Taeék és JiMinék hiányoznak.
Hamarosan hallottunk valakit ordítozni, hogy "Rin". Tudtuk, hogy Tae lesz az. NamJoon kiment a folyosóra és pont a hiányzok négyesünkkel tért vissza.
- Anyu! - rohant mellém Tae.
- Te hülye majom! - röhögtem.
- Olyan vagy, legalább is szerintem, a csapatnak, mint egy anyuka. - erre csak bólogatott mindenki.
- Igen! - helyeselt mindenki.
- Akkor te az apuci! - lökte meg Hwa YoonGit.
- Aham. - nézett továbbra is engem a kezemet fogva YoonGi.
- Annyira jó, hogy így összegyűltünk, srácok! - szólalt meg Jin.
- Fogadjunk, hogy J.O.D-ról van szó. - röhögött JiMin.
- Igen, arról. Tereljük el Rin gondolatait. - nézett JiMinre Jin.
- Jó, bocsi!
- Köpjed mit szeretnél. És fogjuk komolyra a szót. - próbálta Tae visszafogni magát és komoly lenni, de hirtelen kitört belőle a röhögés és fetrengett a földön. - Bocsi, én nem tudok annyira komoly lenni.
- Halkabban kicsit fiúk, mert a végén elküldenek. - szólt JungGi.
- Nyugi, szerintem már megszokták. - vigyorodott el Min.
- Akkor jó. Jeong mi van? - fordult JungGi Jeong felé.
- Csak agyalok. - válaszolt röviden.
- És olyan cuki ilyenkor. - ölelte át Min Jeongot.
- Te mindig az vagy! - csókolta meg Jeong Mint.
- Köpöd ki! - mutattam feléjük.
- Most ütött az autó, itt fekszel begipszelt lábbal és még most is ugyanolyan vagy, mint mindig. - mondta fülig érő szájjal YoonGi.
- Köszi! - mosolyogtam hunyorogva.
- Most már menni kéne, srácok! - jött be egy ügyeletes nővér.
- Rendben, mindjárt! - válaszolt Hwa.
- Na, sziasztok! Köszönöm, hogy itt voltatok. - serkent ki egy könnyem.
- Nagy ölelés? - szólalt meg Yeon.
- Jó csak vigyázzatok a lábamra!
*Nagyölelés*
- Akkor holnap, suli után jövök hozzád, drágám! - pislogott rám a nagy mély és sötét szemeivel YoonGi.
- Rendben szerelmem!
- Na, gyere apuci! Menni kell. Had pihenjen! - szólt Young YoonGira.
- Mindjárt megyek én is! - integetett.
- Akkor szia Rin! Gyógyulgass! - köszöntek el a lányok.
- Anyuci! Gyere haza, minél előbb! - így köszöntek el a fiúk.
- Hhh.. - nevettem magamba. - Rendben!
Kimentek a többiek és bele kezdett YoonGi
- Szívem! Nagyon aggódtam érted!
- Láttam rajtad. - húztam mosolyra a fél szám.
- És nem tudom érzed-e, de mondta az orvos, hogy egy enyhe bordarepedésed is van. Amikor kimondta, nem tudtam mit csináljak.
- Tényleg érzem, hogy valami van a bordámnál.
- De rögzítették, szóval összegyógyul majd.
Megfogta a kezem.
- Emlékszem még arra, amikor Taevel az első nap elkéstetek.
- Jó sztori miért is késtünk. - vigyorgott azzal az édes mosolyával.
- Mondjad!
- Nem, inkább nem.
- Apus! Mondd el!
- Jól van, asszony. Az úgy volt, hogy mentünk a suli felé. Megláttunk egy felállított standot. Amin már nem tudom, miket árult egy fickó. Csak azt tudom árult lufikat, amik meg voltak töltve héliummal. Nem volt rá pénzünk. Ezért elcsórtunk egyet. Elkezdett minket kergetni az eladó. És persze mi sokkal gyorsabbak voltunk.
- Jaj! Hülye gyerekeim! - nevettem el magam.
- Remélem, jobban lettél ettől. És örülök a mosolyodnak. De megyek, mert a srácok várnak. - és adott egy puszit a homlokomra. - Álmodj velem! - szólt még vissza az ajtóból.
- Mindenképp! - ordítottam utána.
- Rendben szerelmem!
- Na, gyere apuci! Menni kell. Had pihenjen! - szólt Young YoonGira.
- Mindjárt megyek én is! - integetett.
- Akkor szia Rin! Gyógyulgass! - köszöntek el a lányok.
- Anyuci! Gyere haza, minél előbb! - így köszöntek el a fiúk.
- Hhh.. - nevettem magamba. - Rendben!
Kimentek a többiek és bele kezdett YoonGi
- Szívem! Nagyon aggódtam érted!
- Láttam rajtad. - húztam mosolyra a fél szám.
- És nem tudom érzed-e, de mondta az orvos, hogy egy enyhe bordarepedésed is van. Amikor kimondta, nem tudtam mit csináljak.
- Tényleg érzem, hogy valami van a bordámnál.
- De rögzítették, szóval összegyógyul majd.
Megfogta a kezem.
- Emlékszem még arra, amikor Taevel az első nap elkéstetek.
- Jó sztori miért is késtünk. - vigyorgott azzal az édes mosolyával.
- Mondjad!
- Nem, inkább nem.
- Apus! Mondd el!
- Jól van, asszony. Az úgy volt, hogy mentünk a suli felé. Megláttunk egy felállított standot. Amin már nem tudom, miket árult egy fickó. Csak azt tudom árult lufikat, amik meg voltak töltve héliummal. Nem volt rá pénzünk. Ezért elcsórtunk egyet. Elkezdett minket kergetni az eladó. És persze mi sokkal gyorsabbak voltunk.
- Jaj! Hülye gyerekeim! - nevettem el magam.
- Remélem, jobban lettél ettől. És örülök a mosolyodnak. De megyek, mert a srácok várnak. - és adott egy puszit a homlokomra. - Álmodj velem! - szólt még vissza az ajtóból.
- Mindenképp! - ordítottam utána.
- Tényleg elütött az autó? - kédezte a mellettem lévő ágyon fekvő lány.
- Igen. Amúgy mi a neved?
- Kae Rin Ra, de általában Kaenek hívnak. És a tied?
- Shin Soo Rin, csak Rin.
- Szép név!
- A tied is!
- Sok barátod van és mennyire idióták.
- Kis majmjaim. Én lettem az anyuci, mint hallhattad is.
- Igen. - vigyorgott.
- Villanyoltás lányok! - jött be megint a nagyon nem szimpi ügyeletes nővér.
- Igen is! - szalutáltam, de ő csak mosolygott és leoltotta villanyokat. Mivel egyikünk se tudod volna fel kelni. Kaenek a két bokája volt begipszelve, nekem meg, ugye, szintén a lábam. Plusz a bordám miatt holnapig fel se kelhetek. Na, jó estének nézünk elébe.
- Igen. Amúgy mi a neved?
- Kae Rin Ra, de általában Kaenek hívnak. És a tied?
- Shin Soo Rin, csak Rin.
- Szép név!
- A tied is!
- Sok barátod van és mennyire idióták.
- Kis majmjaim. Én lettem az anyuci, mint hallhattad is.
- Igen. - vigyorgott.
- Villanyoltás lányok! - jött be megint a nagyon nem szimpi ügyeletes nővér.
- Igen is! - szalutáltam, de ő csak mosolygott és leoltotta villanyokat. Mivel egyikünk se tudod volna fel kelni. Kaenek a két bokája volt begipszelve, nekem meg, ugye, szintén a lábam. Plusz a bordám miatt holnapig fel se kelhetek. Na, jó estének nézünk elébe.
[14.rész vége]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése